Hát, volt nagy dínom-dánom, danaj-danaj az evezősök házatáján éjszaka, meg Csaba amúgy is lazább napra szavazott, ígyhát egy kis hazait iktattunk be. Célbavettük a Vadása-tavat. Bence itt már szerelmes lett a hamburger-krémbe ezért kent a szendójára belőle rendesen, Csaba meg kiokosított minket, hogyan kell becsomagolni az útravalót.

Azt néztük a térképen, hogy tök jól lehet rövidíteni olyan utakon, amik nem túl forgalmasak. Tényleg nem voltak azok...
Mocsár, csalán, villanypásztor, árok, meredély, tüskebokor-dzsungel. Ezek a finomabb dolgok, amiken keresztülvergődtünk. Mindezt defekt nélkül ugyan, de Bence lelke teljesen tropára ment, órákon keresztül kellett volna ápolgatnom, de nem volt hozzá kedvem. Azon a képen, ami most jön, az látszik, hogy már túl vagyunk a megpróbáltotásokon, és én próbálok olyan képet vágni, mintha semmi nem történt volna, Bence meg nem próbál.

A Vadása-tóban mondjuk végül nem tudtunk fürödni, mert a strand belépős volt, a víz meg marha hideg (vagy nem). Lángost, üdítőt, palacsintát, sört viszont fogyasztottunk. Csaba még egy kávét is letolt (az biztos nem telít). 
Visszafelé az út halál unalmas volt, mert nem a jól bevált útvonalat követtük, hanem rendesen, járható aszfalton kerekeztünk.

Kigondoltuk, hogy vacsira rántottát eszünk, 20 tojásból, egy kis hagymás alapon. Ám a Penny-ben csak kilós kiszerelésben volt hagyma, úgyhogy kiszakítottuk észrevétlenül a hálót, és a bringásgatyámban kicsempésztem az egyetlen kis darabot, amire szükségünk volt. Az evezősök időközben vízreszálltak, de jöttek helyettük újak, akik talán még hangosabbak voltak.